Thursday, December 20, 2012

Hogy zárjuk a 2012-es évet?



Minden év végén szokás, hogy az emberek és a cégek értékelik az előző évet, illetve kicsit előre is tekintenek. Ez alól mi sem vagyunk kivételek, ebben a blogban kicsit vissza és kicsit előre is tekintünk.

Az Egérút oldaláról kemény versennyel indult az év. Egy origo.hu-s újságcikkel jeleztük, hogy bizony az Egérút is be akar szállni az ingyenes okostelefonon futó navigációk versenyébe. Hát bizony, a többiek nem fogadtak kitörő lelkesedéssel, annak ellenére, hogy mindenki tudja, hogy a versenyen mindig a felhasználók nyernek és ezen mindenki csak profitálhat.

Érdekes szituációban találtuk magunkat, a piacot egyértelműen uraló legnagyobb résztvevő mellet itthon komoly verseny indult a második hely megszerzéséért. Be kell vallanom, hogy nagyon korrekt és tiszta verseny zajlik a mai napig, és folyamatos kreativitást és kihívást jelent az Egérút számára egy 92 millió euro-s tőkével rendelkező céggel felvenni a kesztyűt. Senki nem gondolta, hogy ilyet lehet itthon csinálni, hogy ennek bármilyen minimális esélye is van, és erre egy ennyire kis csapat képes lesz.

Fejlődés és növekedés, győzelem hazai pályán. Ezek voltak végig a jelmondataink az elmúlt év során, és bizony rengeteg részgyőzelmet és eredményt tudtunk elkönyvelni. Folyamatosan fejlesztettük az androidos kliensünket, aminél a felhasználó megszerző- és megtartó képesség ennek köszönhetően hónapról hónapra nőtt. Kihoztuk az Egérutat WP7-re, majd iPhone-ra is. Sokat fejlődött az operátori munka, mind mennyiség, mind minőség tekintetében.

És elkezdtünk növekedni. Folyamatosan, de egyre nagyobb ütemben. Egyre pozitívabb visszhangok, egyre nagyobb sajtójelenlét, növekvő használat.

Hol tartunk a második helyért folyó harcban? Akármilyen hihetetlen, de drasztikusan csökken a konkurencia előnye, aki két platformon már 3 éve jelen van Magyarországon. Mára 1 kontra 1.8 csak az arány, ami a forráskülönbség figyelembevételével (ki se számolom hány ezerszeres) szinte hihetetlennek mondható. A jelen növekedés fenntartása mellett 6-9 hónap már csak az előny, ami szinte semmi.

Mi van előttünk? Igazából bele sem merünk gondolni. Messze a legfontosabb, hogy üzletileg is bizonyítsunk. Csak akkor tudunk ilyen ütemben tovább fejlődni, ha ezt a lépcsőt is megugorjuk.

Szóval most zárunk egy izgalmas 2012-es évet, és tervezzük a következőt. Egy biztos, sok lépés vár még ránk. A cél a magyar ingyenes dinamikus navigáció, ami megállja a helyét, már itt van és szépen terjed.

Jövőre is gyertek velünk az Egérúton, mert érdekes és izgalmas év jön!

Előre is boldog újévet kívánunk mindenki számára!

Egérút

No comments:

Post a Comment