Mi köze a kerékpárnak a GPS-hez?

Tudjuk-e miért fejlesztették ki a GPS rendszert? Milyen fejlesztési cél vezetett el odáig, hogy megszülessen a műholdas navigáció, és mi köze van ehhez a kerékpárnak?

Minden hasonló jellegű írás úgy kezdődik: „Már az ókoriak is foglalkoztak a navigációval…” Esetünkben azonban ez nem igaz. A műholdas navigációt egészen más gondolatok indították, és célja nem a földi és hajós navigáció pontosabbá tételét szolgálta. Ez csupán melléktermék, bár mára jóval fontosabb lett szerencsére, mint az eredeti célkitűzés.

A hajózás bizony a GPS-től függetlenül talált jól használható választ arra, hogyan kell a helyzetünket viszonylagos pontossággal meghatározni, és köszöni, jól meg is lett volna a GPS nélkül. A második világháború végére már éjszaka és rendkívül rossz látási körülmények között is képesek voltak a hajók kellő pontossággal elérni céljukat, a radar, a pontos órák, rádiós navigáció és egyéb fejlesztéseknek köszönhetően.

Akkor kinek kellett a GPS? Ki és minek fizetett milliárdokat a rendszer megalkotásáért? És mi köze van ehhez a kerékpárnak?

Egy fura játékkal kezdeném. Álljunk gondolatban egy focipálya egyik kapujához. Nézzük ki a szemben lévő kaput, és csukjuk be a szemünk! Induljunk el így, lehunyt szemmel, és pontosan annyit menjünk, amire azt gondoljuk, hogy most elértük a kaput. Akkor nyertünk, ha 2 m-nél kisebb lesz a tévedés, ezen a 80 m-es szakaszon.

Gondolom mind érezzük, hogy ez nem sikerülne. Elvétenénk mind a távolságot, mind az irányt.

Ugyanezzel a problémával szembesültek azok a mérnökök, akik az első robotrepülőket építették. Itt ugyanis nem volt pilóta, aki a gép szeme lett volna, és az adott célra vezeti a gépet.

Először ezek a problémák a német V1-es gépnél, a szárnyas bombánál merültek fel. Tudták merre van London, azt is, milyen távol van a csatorna túloldalán, a cél nem is volt kicsi, na de hogy csinálják? Kellet egy irány. De az egyből látszott, hogy az iránytű pontossága messze alulmarad a szükséges szinttől. Itt jött képbe a kerékpár. Valaki tudta, hogy miért nem dőlünk el a biciklivel. Jobban szólva, csak addig stabil a szerkezet, amíg forog a kerék. A perdület miatt a forgó kerék stabilan tart egy beállított irányt. Így ha a rakétába rakunk egy kereket minden irányba csapágyazva, beállítjuk Londonnak, és nagy sebességgel megpörgetjük, akkor az végig az adott irányt tartani fogja. Ez a szerkezet a giroszkóp.

Már csak a távolságmérés kellett. Mi simán a lépéseinket számolnánk a képzeletbeli focipályán, és a németek sem tettek másként. Egy apró propellert tettek a bomba orrára, amit a menetszél forgatott. Ezen volt egy egyszerű számláló és a beállított távolságnál lefordította a bombát.

Persze, itt máris látjuk a fő problémát. Mennyire navigálta pontosan ezt a gépet ez a primitív mechanikai intelligencia? A válasz: csak a kellő mértékig.

Máris a hidegháborúhoz ugrottam, ahol szintén egymást akartuk jól megbombázni. De gépeink olyan buták voltak, hogy jó eséllyel nem tudtuk volna a másikat a tengerentúlról pontosan elpusztítani. Ide már kevés volt a biciklikerék, és az orrkúpba építhető propeller, valamint az önként jelentkezők sem tolongtak, akik célra vezették volna a rakétákat.

Hát ilyen magasztos célok miatt született a GPS-rendszer. Persze mára már nem ez a cél. Illetve kérnénk minden felhasználónkat, csak békés célra használja az Egérutat!

A most születő Galileo-rendszer már polgári célokra született. Szerencsére elég sokan rájöttek, hogy létezik értelmesebb felhasználási terület, mint egymást jól megbombázni.

Remélem, ha legközelebb bekapcsoljátok az Egérutat, eszetekbe jut a kerékpár, a focipálya, és a pontos navigáció. Addig is jó navigációt, persze csak nyitott szemmel!